2009. december 21., hétfő

Ha unatkoznánk



Ha valaki unatkoznak a szünetben, a polyvore után itt a
looklet. Ezúttal modelleket öltöztethetünk, különböző háttereket állíthatunk be. A ruhákból, kiegészítőkből igaz kevesebb áll rendelkezésre, de így is jó szórakozás.

2009. december 20., vasárnap

Meghalt Brittany Murphy

Váratlan szívleállása után nem tudták újraéleszteni és elhunyt Brittany Murphy, amerikai színésznő – közölte több forrásra hivatkozva a tmz.com. A mentőket férje, Simon Monjack helyi idő szerint reggel nyolckor hívta Los Angeles-i otthonukba. A tmz szerint ezután a celebek által látogatott Cedars-Sinai kórházba számították, ám az újjáélesztési kísérletek ellenér a színésznő életét vesztette. Brittany Murphy 2007 májusában ment hozzá férjéhez, az angliai író Simon Monjackhoz. Játszott egyebek mellett Eminem 8 mérföld című filmjében, a Spinédzserekben, a Ne szólj száj című filmekben.


R.I.P
Nagyon szerettem, majd az összes filmjét láttam.

2009. december 1., kedd

Idő- és ötlethiány


Mostanában semmire sincs időm, de ráadásul még ötletem sem.:(


2009. november 18., szerda

Style Star: Alexa Chung


Nagyon-nagyon tetszik. A vintage stílus igazán jól áll Alexának.



A cicás táska igazi "must have".


Hihetetlenül szép, kék ruha.

Alexa Chung modell és műsorvezető. Elsősorban kiváló stílusérzékéről ismerhetjük.

Ashlee feketén


Ashlee Simpson visszatért a feketéhez, amit még karrierje elején favorizált. A vörös színt én nagyon kedveltem, de szerintem így is csinos. Ki tudja meddig láthatjuk még ezzel a hajszínnel.

2009. november 9., hétfő

Look of the Day




Ahogy látom, a héten ismét nagy esélye van Diane Krugernek a Best Dressed cím elnyerésére.

Bokacsizma rohangálós napokra


Új szerzeményem, remélem jól bírja majd a tempót.

2009. november 8., vasárnap

2009. november 7., szombat

H&M online shop

Gyönyörű, pink ruha és cipő.

Tüllszoknya a la Carrie.

Kék az ősz egyik divatszíne.

Ez a cipősarok igazán különleges.


Egy egyszerű szett, kis extrával.

A H&M oldalán gyakran nézelődöm és nézek ki magamnak dolgokat, de sajnos nem minden kerül el a boltokba. És mindegyik üzletben más van. Alig várom, hogy Magyarországról is lehessen rendelni.

2009. november 5., csütörtök

Look of the Day


Cameron Diaz egy széles vállú, sötétszürke ruhában és arannyal ékszerezve jelent meg a The Box premierjén. Nagyon csinos.

Camilla Belle Alexander McQueen-ben


Camilla Belle a 2012 premierjén viselte ezt az elképesztően csodálatos darabot. Az én meglátásom szerint, nem igazán illik a bőrtónusához, ez a hideg színekben pompázó ruhaköltemény. (Egy nívósabb eseményen szívesebben találkoztam volna eme ruhával.)

2009. november 2., hétfő

Ki kicsoda?


Karl Lagerfeld

Saját bevallása szerint 71 éves, de mások szerint 76, de semmiesetre sem egy otthonülő öregúr. Tervez a Chanel, a Fendi számára és saját neve alatt is fut kollekciója. Persze a fotózásról se feledkezzünk meg, sokszor fotózta már Claudia Schiffert.

Christian Lacroix

1987-ben nyitotta meg saját divatházát Franciaországban. A kollekciói ihletői a színház, bikaviadalok díszes torreádor ruhái és persze a folklór. 2007 óta együttműködik az Avonnal. Múltjában dolgozott a Hermésnél és Emilio Puccinál is.


John Galliano

Gibraltáron született, majd hatévesen családjával Londonba költözött, 1993-ban Párizsba települt és bemutatóit is ott tartja. A Dior előtt, a Givenchy számára tervezett. És saját neve alatt is jön ki kollekciója. Többek között az Osztrák-Magyar Monarchia is megihlette, éppúgy, mint a Szajna partján látott hajléktalan emberek.

Marc Jacobs

Az amerikai Marc Jacobs 1997 óta a Louis Vuitton kreatív igazgatója. Testét kb. harminc tetoválás díszíti, mint pl.: Spongya Bob, Simpson figura és számtalan színes csillag. A névéhez fűződik a Marc Jacobs ( ez így elég hülyén hangzik)és a Marc by Marc Jacobs.


Alexander McQueen


John Gallianot váltotta a Givenchynél, majd elindította saját kollekcióját. 1996 és 2003 között négyszer kapta meg az Év Brit Tervezője díjat.


Jean Paul Gaultier
A francia divat fenegyerekének nevezik. Az ő nevéhez fűződik Madonna csúcsos melltartója. Tervez a Hermés-nek, haute couture kollekciója és ready to wear kollekciója egyaránt létezik.

2009. október 31., szombat

Viva Lacroix


Christian Lacroix Fall 2009 Haute Couture




Halloween napján, 100. bejegyzés és 10 rendszeres olvasó, egyenlő boldogság. Ami kevésbé tesz boldoggá, hogy a Christian Lacroix probléma (a cég csődbe jutott) még mindig nem oldódott meg, úgyhogy mindenki szorítson, hogy az arab sejk megvegye a céget. És továbbra is csodálhassuk a szemet-gyönyörködtető ruhakölteményeket.

Épp ezért is, kivételesen óriás képeket töltöttem fel.

2009. október 27., kedd

Divatblogok éjszakája

Október 29-én első alkalommal kerül megrendezésre a divatblogok éjszakája, kíváncsian várom.

Ízelítő a programból (akiket rendszeresen olvasok):

CSECSEBECSE >>
Trendsuli: színek őszre-télre.
Trendsuli: 5 kihagyhatatlan téli darab.
Karácsonyi ajándékötletek.
Téli bőrápolás alapszabályai.
Lancôme Miracle Forever parfüm-nyereményjáték.

GALLIANORI >> (az abszolút kedvencem)
A program még tervezés alatt, de ennyit már tudunk:
"Ígéret - részemről: 60%-on állok a programmal, intézkedek, hogy a fennmaradó 40% is kiüsse a biztosítékot :) Annyi tuti, hogy aznap este félreállítom magam, és mindenféle szaki véleményét tolom elétek."
...vagyis óránként lesz egy interjú a divat neves képviselőivel! Hogy kikkel, az legyen meglepetés!

STRANGE >>
A Halloween lesz a programja középpontjában. Lesznek jelmeztippek, fotósorozatok, bemutatja a divatvilág hírességeinek jelmezeit is, továbbá ruhaboltok halloween-i kínálatából fog szemezgetni.

JANETTERIA >>
Mrs Herskin interjú
Pár szóban a jelentősebb anyagmintákról
Online ebay tanácsadás - elsősorban kérdéseket várok - (nagy eBayező lévén)
"Beszélgetés" Bergmann Istvánnal, a Juhos cipőmanufaktúráról.

Style and Budapest >> & sneakerbox.hu >>
Megindulunk a csütörtök éjszakában és megmutatjuk Budapest éjszakai egyedi, stílusos vagy épp megosztó arcait és cuccait. Minden órában új fotó, új stílus, új helyről a Style and Budapest blogban, másnap pedig sneaker street style @ Bp összeállítás a sneakerbox.hu blogban az előző éjjel legstílusosabb street cipőiből.


Teljes program itt.

2009. október 25., vasárnap

Carrie lakása

Ugye ismerős képek, én ezt a lakást is elfogadnám, nem kéne a nagy.




2009. október 24., szombat

Bottega Veneta Fall 2009 Ready to wear

Tökéletes elegancia.






Visszafogott színek és vonalvezetés, a Bottega Venetára leginkább jellemző fogalmak.