2011. október 11., kedd

Amit a Gossip Girl szereplőitől irigylek...

Annyira el lehet különíteni, hogy Leighton mikor Blair, teljesen másként öltözik és bizony akkor sokat hibázik öltözködés terén.

A többség ilyenkor a ruhákat és cipőket mondaná, de én legjobban, azt irigylem, hogy mindig tökéletes a sminkjük, még akkor is, ha éppen akkor keltek fel. Ez a valóságban megvalósíthatatlan, nem vagyok az a lány, aki 5 percenként ellenőrzi, hogy nem kenődött-e a szempillaspirál vagy hogy a szájfényem eléggé csillog-e. A forgatáson persze erre kifejezetten ügyelnek, főleg egy ilyen jellegű sorozatnál, ahol a külcsín olyan sokat számít.
A frizurákat is említeném, de mostanában, mintha azzal hadilábon állnának, főleg Blair esetében vettem észre.


Ez a hajviselet valahogy nem elég elegáns Blairhez, olyan csapzott, nem is igazán értem, hogy miért nem változtattak rajta.

Oh, hát igen és ha csak az arcuk veszik nyugodtan lehetnek közben Ugg-ban, hisz az úgy sem látszik, túl fárasztó egész nap magassarkúban mászkálni.


Persze Blake sem bírja egész nap magassarkúban.


És ha felfújja a szél a szoknyát, nem számít, újraveszik a jelenetet, nincs arcpirulás, a sorozatba úgy sem kerül be.


Összességében nem szeretnék az Upper East Side-on élni és cselszövéssel tölteni a napjaim, inkább egy stábot szeretnék magam körül, akik ügyelnének arra, hogy mindig hibátlan legyen a külsőm. :)

4 megjegyzés:

  1. hihi,tökjók ezek a képek :)

    VálaszTörlés
  2. egy stábot én is szívesen el tudnék képzelni magam körül :)

    VálaszTörlés
  3. Ez a dolog olyasmi, mint a photosopolás. Mi csak a tökéletes és hibátlan végeredményt látjuk, de persze közben a díszletek mögött azért vannak ráncok, bőrhibák, narancsbőrök, kócos hajak :)

    VálaszTörlés
  4. Tök érdekes néha belesni a kulisszák mögé. Minden csak máz.. És ez olyan megnyugtató! :)

    VálaszTörlés