2012. május 9., szerda

Díjat kaptam


Az elmúlt napokban két díjat is kaptam az egyik Tell Me About Yourself Award, amit Lénától, Helitől és Rodzi asszonytól kaptam, a másik pedig a Liebster Blog, amit szintén Lénától kaptam. Nagyon szépen köszönöm mindegyiket. :)


Szabályok:
  • Köszönd meg a díjat és linkeld be azt, akitől kaptad!
  • Írj magadról 7 különböző dolgot, bármi lehet az!
  • Add tovább ezt a díjat 15 másik bloggernek!
Úgy döntöttem, hogy a kettőt összevonom és nem adom tovább, mivel akiknek adnám már megkapták a díjat.

Akkor a 7 dolog rólam:
Elsősorban a változásokról írok, amik mostanában történtek velem.

  1.  Itt a blogon is megírtam, hogy eljegyeztek, így tehát azt is megosztom, hogy az eljegyzést felbontottuk, bár ez kevésbé pozitív hír.
  2. Az előző ponttal kapcsolatos, hogy 3 hete hazaköltöztem és másnap a cicámnak (nem vihettem magammal) megszületettek a kölykei, csak rám várt. :)
  3.  Az elmúlt évben sikerült felszednem 6 kilót, pedig a súlyom 14 éves korom óta állandó volt, most bajban vagyok öltözködés terén, így változtatnom kell az életvitelemen, ha még bele akarok férni a kedvenc ruháimba.
  4. Az eredeti hajszínemmel azután sikerült megbékélnem, hogy kipróbáltam világosabb és sötétebb hajszínt is, de egyik sem volt az igazi. Legközelebb akkor fogok hajat festetni, ha már túl sok őszhajszálam lesz, az eredetihez hasonlóra vagy vörösesre.
  5. Sokáig a ruhatáram alapja a fekete volt, biztosra akartam menni, most már bátrabban válogatok a színek között.
  6. Elég zárkózott vagyok, nehéz a bizalmamba kerülni.
  7. A lakberendezésben szeretem az eklektikus stílust, igyekszem majd a szobámban alkalmazni, vegyíteni a modernt a vintázzsal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése